Levegő után kapkodva sikerült végül elérnem a vonatomat a Keletiben. Utoljára azon az estén futottam ennyire. Lehunytam a szememet, majd leültem egy idős bácsival szembe. A táskámat magam mellé dobtam az ülésre, majd a fejemet az ablak üvegének támasztottam. Még két óra, és végre hazaérek. És végre láthatom anyát. Épségben. A vonat lassan elindult, és pedig megroppantottam az ujjaimat. A következő állomás Kelenföld. Annyira jól ismerem már ezt a vonalat. Annyi emlék köt hozzá. Az a tinédzserkor. Azok a felejthetetlen vonat utak Eric-kel. Hiába történt, ami történt. Eric egy csodás pontja az életemnek. Talán Ő is meg lett fenyegetve, mint én. Talán nem önszántából szegődött a maffiához. Tudom, hogy mélyen legbelül, valahol Ő is egy jó ember. És nem csak önös érdekek vezérlik, mint apámat vagy Ninát. Lassan kinyitottam a szememet és a száguldó tájat bámultam. Az élet egy hatalmas rohanás a halálba. Nincs megállás.
- Hölgyem, kérhetném a jegyét?- mordult meg mellettem a kalaúz
- Persze, bocsánat! – nyújtottam át – Tessék!
Istenem, de furcsa újra magyarul beszélni. A nyelv, melytől több éve próbálok megszabadulni, most ismét itt van a nyelvemen. És talán egy kicsit töröm is. 
- Köszönöm! Kellemes utat! – sétált el
Hátra hajtottam a fejemet a fejtámlára és sóhajtottam. Anyának vajon mennyi ideje van hátra? Mennyire lehet előrehaladott a rákja? Talán évei vannak, jobb esetben. Talán csak napjai. Nem! Az utóbbiba bele sem szeretnék gondolni. Anya erős nő, és tudom, hogy sokáig fog élni.
- Aranyosom, mi bántja a lelkét?- szólalt meg velem szemben a bácsika
- Ugyan, semmiség. – mosolyogtam rá
- A semmiség nem érdemel ekkora fájdalmat a szemekben. – mosolygott vissza
Annyira aranyos volt. Ősz haja alig takarta feje búbját, barna szemei fakón csillogtak, a ráncok az arcán pedig nagyon sok szörnyű és boldog eseményről árulkodtak. 
- Az édesanyám. A napokban derült ki, hogy rákos. – túrtam a hajamba
- Jaj, drágám. Tudom, mi zajlik most a fejedben. 
- Tessék?- húztam fel a szemöldökömet
- Az én drága feleségem kilenc éve halt meg, mellrákban. Nagyon előre haladott volt az állapota. Isten nyugosztalja. De így is, azzal a tudattal, hogy ő milyen beteg, hat évig élt még. Küzdött a végsőkig. Én pedig végig mellette voltam. Légy ott az édesanyád mellett. Segíts neki. 
- Hány éves volt, ha szabad kérdeznem?- markoltam meg a szoknyám szélét
- Ötvenhat. 
- Jézusom. Hiszen annyira fiatal volt!- kerekedtek el a szemeim
A bácsi nem válaszolt, csak kinézett az ablakon, majd a ruháját kezdte el igazgatni. A vonat lassított, majd a bácsi felállt, és a táskájáért nyúlt. 
- Fiatal volt és bolond. – itt vett egy mély levegőt - De ő volt az egyetlen, aki elfogadott engem úgy, ahogy vagyok. Viszlát, aranyoskám!
Ezzel pedig leszállt a vonatról. Néztem, ahogyan elsétál a peronon, majd a vonat ismét őrjítő száguldásba kezdett. Ahogyan a szívem is vadul kezdett kalapálni. A telefonom pedig elkezdett csörögni. Riadtan kaptam a táskám után, majd elővettem belőle. A kijelző villogott, a szívem pedig megállt. Edward hívott. A készülék csak rezgett a kezemben, én pedig tehetetlen voltam. Nem tudtam, hogy felvegyem e vagy sem.  Végül elnémítottam, beraktam a táskámba, és hagytam, hogy csörögjön. Jó. Lehet, hogy bunkó voltam, és lehet, hogy csupán a felől akart érdeklődni, hogy jól vagyok-e, de nem vehetem fel. Elérzékenyültem volna, és beleegyeztem volna, hogy utánam repüljön. Ezt pedig nem akarom. A telefon lassan abbahagyta a búgást, én pedig kinéztem az ablakon. Ideje leszállnom. Felálltam, és a vállamra dobtam a táskámat. Nem sokára otthon leszek. És láthatom anyát. Istenem. Másfél éve nem láttam.  Ráadásul a telefonban azt mondta, a kedvencemet főzi. Istenem. Rakott brokkoli. Jövök már! Sietősen leszálltam a vonatról, majd elindultam a buszmegálló fele. Olyan régen buszoztam, istenem. Magyarország, nem tudnék tőled teljesen megválni. Ahogyan Edward is örökké a részem lesz. A telefonom ismét rezegni kezdtem, és sóhajtva húztam elő a táskámból.
- Csak nem hagyja abba!- vettem fel a napszemüvegemet
A telefont visszatettem a táskámba, majd körbenéztem. Az arcomon halvány mosoly jelent meg, majd megigazítottam a táskámat a vállamon, és elindultam a buszmegálló felé. Aj! Olyan régen jártam itthon. Azt sem tudom, melyik busz merre megy. 
- Rebeka!- kiáltotta valaki
Azonnal hátra kaptam a fejemet, majd egy ismerős kocsit láttam meg. Egy ismerős alakkal. A szemeim könnybe lábadtak, és azonnal rohanni kezdtem. Azonnal a nő nyakába borultam, és szorosan öleltem magamhoz.
- Anya!- szipogtam 
- Szervusz, barnaságom!- kacagta
Olyan jó volt ismét magamhoz szorítani, és olyan jó volt, hogy Nina egy ujjal sem nyúlt hozzá. 
- Na, és hol van Edward? Ann? John?- eresztett el anya
- Írországban.
- Ezt nem értem… - indult el a kocsi felé – Annyira dúlt a love Edward-del. Miért nincs itt?
- Jobb ez így. Történtek dolgok – tűrtem el a hajam a fülem mögé – amik miatt jobb ez így.
Anya megragadta a csuklómat, és felhúzta a karperecemet. Szeme megakadt a tetkómon, és szúrós szemmel nézett rám.
- Mire véljem ezt?- mutatott a feliratra
- Pain. – válaszoltam – Fájdalom.
- Miért nem egy Friends, mint Ann-nek?- ült be a kocsiba
Nem válaszoltam, csak megigazítottam a karperecemet, és beültem az anyósülésre. Bekötöttem a táskámat, majd az ölembe tettem a táskámat. Ebben a szent pillanatban megcsörrent a telefonom, majd idegesen kaptam elő. Most már elegem van.
- Már mondtam, hogy vége!- kiáltottam bele idegesen
- Öhm, oké. Bocsi, hogy zavartalak, Victoria. – hallottam egy zavart hangot a túloldalról
Basszus! Ezt elszúrtam.
- Jaj. Ne haragudj, Anthony. Azt hittem, hogy megint Edward az.
Anya furcsán nézett rám, de inkább megrázta a fejét, és kihajtott a parkolóból. 
- Szóval, szia!- kezdtem előröl
- Szia! Csak azt akartam kérdezni, hogy nem érsz rá holnap este?
Holnap?
- Miért?- húztam mosolyra a számat
- Összefuthatnánk egy kávéra. – remegett meg a hangja a túloldalon
- De hiszen nem is tudod hol lakom. 
- A repülőn elmondtad. 
Válasza egyszerű volt és lényegre törő. Nagyot sóhajtva mondtam neki igent, majd megbeszéltük, hogy fél hatra kimegyek elé a vasútra. Onnan pedig elmegyünk a Mandalába. Iszunk egy teát, vagy kávét, vagy amit akar, aztán felszállsz az utolsó vonatra, és ennyi. 
- Akkor holnap. Szia!- tettem le a telefont
Kiszálltam a kocsiból, majd a házunkra néztem. A jó öreg tízemeletes. Esküszöm, hiányzott. Várjunk. Én most holnap randizom Anthony-val? Ó istenem. Egyik kapcsolatból bele a másikba. Nem állok rá készen. Hiszen, be kell vallanom, még mindig szeretem Edward-öt. Hosszú időszak vár rám. Az biztos.